A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Makeup. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Makeup. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 30., hétfő

Novemberi Avon rendelés

Igen tudom, egy csöppet megcsúsztam, nemsokára már December van (te jó ég:O), de ez a hónap nagyon húzós volt, de most végre volt egy kis időm összeírni, hogy miket rendeltem az Avontól és, hogy mi a véleményem róluk.


A csomagolásuk a teljesen szokásos fekete, de mennyire cuki már fölül a kis Color Trend-es szemhéjpúder/krém *.*


Nem rendeltem most túl sok dolgot, két körömlakkot, egy szemhéjpúdert és egy rúzsceruzát (atyám mennyit kerestem, hogy a katalógus szerint a lip crayon-t, hogy fordították le:D). Nagyon örülök, mert most minden termék nagyon jól bevált, pozitívan csalódtam.



A "rúzsceruzából" a Charming Pink árnyalatot választottam, eléggé féltem tőle, mert ritkaság, hogy a magazinban és a valóságban megegyeznek a színek, de ez tényleg ugyanolyan gyönyörű, mint amilyen az újságban volt. Nagyon meg vagyok elégedve vele, pont ilyen színre vágytam. A tartósságával vannak bajok, de nem is vártam el, hogy 8 órát kibírjon rajtam, így hogy rajtam gyorsan eltűnnek amúgy is a rúzsok, az Avon félék meg pláne.

Annyira aranyos ez a kis szemhéjpúder, hogy még azt is elnézném, hogy nincs túl sok színe, csak egy kis csillogást ad. Így is nagyon hasznos, szép szolid, tökéletes kiemeléshez pl a belső szemzugba.



A két körömlakkról is csak áradozni tudok, a körömerősítő 5 in 1 (középen a képen) tényleg végzi a dolgát, én alapként szoktam használni, mert tényleg kiegyenlíti a körmöt és szerintem tovább is bírja így a lakk, amit felviszek rá. Magában is abszolút hordható, hiszen gyönyörű fényt ad a körmöknek.

Ó és utoljára ez a gyönyörű matt szürke lakk, nagyon féltem tőle, próbáltam már pár matt lakkot más márkáktól, amikkel sok probléma volt, de ez valami csoda. Gyorsan szárad, de nem annyira, hogy ne lehessen szépen dolgozni vele, és tényleg tökéletesen mattra szárad, amit nem hittem volna. Sajnos elég gyorsan lepattog, de ezt már megszoktam az ilyen fajta lakkoknál, ettől még nagyon megszerettem ezt a lakkot.





Köszönöm szépen, hogy végigolvastátok, és remélem hasznos volt számotokra ez a kis "tesztelés".:)

2015. október 13., kedd

Avon Big and False Lash dúsító szempillaspirál teszt

Már megtanultam, hogy nem szabad hinni a reklámoknak és ha egy szempillaspirálról azt mondják, hogy műszempilla hatást lehet elérni vele az nem igaz. Ennek ellenére elhatároztam, hogy beszerzem az Avon új dúsító spirálját, mert sok jó véleményt olvastam róla, gondoltam miért ne. 

A doboza szokásos, letisztul fekete, rajta a spirál nevével, ennyi.


Maga a szempillaspirál kinézete nagyon hasonlít a Big and Daring-ra, sőt szinte ugyanaz, gondolom mert ugyanúgy a "Big" családba tartoznak. De szerencsére itt meg is áll a hasonlóság a kettő között. Amennyire utáltam a Daringet ezt az újat annyival jobban szeretem.


Nagyon jól használható keféje van, a festék állaga is tökéletes (remélem így is marad), se nem túl híg se nem túl sűrű. Gyönyörűen fed, szép sötét fekete színe van, egyáltalán nem csomósodik és szépen is lehet építeni a rétegeket. Emellett sok sok óra után sem pereg le, vagyis teljesít mindent, amit ígér ez a termék.


Amit kicsit hiányolok, ami a fő feladata kellene legyen, az a dúsítás. Nálam sajnos ezen a részen szoktak megbukni a spirálok, szóval itt sem lepődtem meg igazán, hogy nem sikerült. Ezt leszámítva szerintem egy nagyon jó kis spirál ez, másoknak lehet, hogy még jobban fog tetszeni, így bátran merem ajánlani mindenkinek.:)

Ti kipróbáltátok már? Hogy tetszett?



2015. szeptember 24., csütörtök

Őszi smink - Fall makeup look

Ez az egyik oka, amiért szeretem ezt az évszakot, az őszt, az a smink. Nyáron ugyan ki akar a 40 fokban egy szempillaspirálnál többet elviselni magán. De ősszel lehet játszani a színekkel, a melegebb tónusokkal és nem olvad le rólad amit kilépsz a házból.



Nem kell egy túl bonyolult sminkre gondolni, a szemem igazából 3 alapszínt használtam, a számra pedig egy sötétebb rúzs került (ami így a képeket elnézve, nem annyira látszik sötétnek)

  

Egyetlen palettából dolgoztam, a Lovely Nude Makeup Kit, egyszerűen imádom, annyira használható, vannak benne matt és csillámos darabok is, jól pigmentáltak, és persze márkához hűen eszméletlen olcsó. Krémmánián is full pontos, szóval nem csak én érzek így vele kapcsolatban.
A teljes mozgó szemhéjamra ezt a gyönyörű színt használtam (hát nem gyönyörűek ezek a színek *.*):

A külső szemzugba pedig, ezt a kettőt mixeltem össze, illetve az alsó és felső szempillasorhoz közel is ezeket satíroztam el. És persze ne felejtsünk el mindent szépen összedolgozni, hogy ne legyenek éles vonalak:


Szempillaspirál és a szemöldök kicsinosítása után kész is vagyunk a szemekkel. A számra mi más került volna, mint a jelenlegi örök kedvencem, ismét egy Lovely márka Color Wear Long Lasting Ajakrúzsa. Tökéletes szín pláne ősszel, és nagyon könnyű a felvitele. A palettát és ezt is mindenkinek csak ajánlani tudom.:)


Jöhet egy hidratáló alapozó (ebben az évszakban még az én olajos bőröm is kicsit szárazabb), korrektor ha kell, púder és egy kis kontúr. Kész is!



Csak a fényviszonyok miatt vagyok ilyen hófehér a képeken.:D Remélem nektek is tetszik.:)

2015. augusztus 19., szerda

A naaaagy szempillaspirál teszt

Arra gondoltam, hogy ebben a bejegyzésben összevetek néhány szempillaspirált. Nekem is nagyon sok ideig tartott és rengeteg spirált kipróbáltam már mire megleltem a kedvencem. Így ezzel szeretnék segíteni azoknak, akiknek még ez nem sikerült, de igaz, hogy mindenki mást keres egy jó szempillaspirálban.:)

Minden kép elé berakom a spirál nélküli változatot is, hogy jobban látszódjanak a különbségek, mert azt vettem észre, hogy így képeken kevésbé látni, mint élőben.

Első teszt alanyunk az Avon Big and Daring szempillaspirálja, amiről már itt írtam külön egy bejegyzést. Akkor sem szerettem meg, és most sem a kedvencem, de volt már rosszabb spirálom is. Nem könnyű vele bánni, nagyon csomósodik, és két rétegben már olyan mintha 75 réteget kentem volna fel. Azt ígéri, hogy dúsítja a pillákat, ez látható a képen, hogy nem igaz, illetve, hogy nem pereg, legalább ez így van szerencsére. Az meg egy csöppet túlzás, hogy könnyen építhető formula, de ha póklábakat akarunk akkor végül is igaz.

A keféje sem egy csoda, és annyi festéket vesz fel ami egy teve szempilláira is elegendő lenne, de ha lehúzod a felesleget, akkor egészen használható. Én nem szeretem, de ízlések és pofonok.:)



A következő versenyző az Essence Lash Mania Reloaded spirálja, amit leértékelve sikerült beszereznem. Ez nem egy rossz spirál, de nem is vett le a lábamról igazán, de ennyi pénzt bőven megért (350 Ft). Könnyű vele dolgozni, szépen szétválasztja a pillákat, és szép intenzív fekete színe van. A műszempilla hatástól távol áll, de dúsítani azt dúsít, pedig nálam ezen a ponton szoktak megbukni.


A keféje nekem nagyon tetszik, nem vesz föl sok festéket és szépen el lehet érni vele mindent. Én valamiért jobban szeretem ezeket a keményebb műanyag keféket.


A harmadik ismét egy Avonos spirál, méghozzá a Color Trend Hosszabbító Szempillaspirálja. Na ez a tipikus példája annak, hogy valakinek beválik és valakinek nem. Krémmánián nagyon jó pontokat kap, miközben én nem szerettem meg igazán. Sajnos nekem elég ritkás a szempillám, így egy magában csak hosszabbító spirál egyáltalán nem mutat jól rajtam. 


Amúgy nem rossz, a keféje is használható, a festéke pedig kifejezetten jó, nem csomósodik, nem pereg, akinek alapvetően szép dús a szempillája annak ez egy tökéletes spirál lesz.


Ez a spirál már régóta az egyik fő kedvencem, a Maybelline Colossal Volum Express szempillaspirálja. Gondolom ez nem újdonság, nagyon kedvelt márka.:) Nagyon megbízható és könnyű kezelni, elég 1-2 réteg gyors feldobása és már készen is vannak a gyönyörű és természetes pillák. Egy jó ideig ez volt a kedvencem, de most már találtam egy nekem jobban megfelelőt.:)


Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, tökéletes a festék, a keféje is az egyik legjobb, mindenhol eloszlatja a festéket, és ahogy ígéri, dúsít és egyáltalán nem csomósítja a pillákat.



Ez a tökéletes példa, hogy ugyanannak a márkának egy másik termékét mennyire el tudják rontani. Szintén Maybelline csak a neve The Falsies Volum Express, na ezt kifejezetten utálom, nem is tudom mióta hever már a fiók mélyén. Ez is borzasztóan sok festéket vesz fel, és nagyon nehéz vele bánni, szinte lehetetlen hogy ne póklábakat kreáljunk vele, képen annyira nem látszódik, pedig élőben borzalmas. Az tény, hogy szép sötét fekete a színe, de ennyi a pozitívuma. Nekem ez már túlságosan mű, előző testvérét sokkal jobban szeretem. Leírása, hogy drámai pillákat varázsol, ennyi ezt tényleg megteszi.:D


Magát ezt a kefét sem értem, nagyon furcsa és egyáltalán nem áll kézre, gondolom valami új dolgot akartak, de nekem sajnos nem vált be. Látszik, hogy krémmánián sokak szeretik, szóval ezért mondom, hogy az én véleményemtől függetlenül másnak tetszhet.:)






Utoljára hagytam az "új" kedvencemet, a trónbitorlót, aki tökéletes az én satnya kis pilláimhoz, amik szögegyenesek és még szempilla göndörítő + spirál után is egy kis idő után visszaállnak eredeti állapotukba. Na a Lovely Curling Pump Up Szempillaspirálja képes tényleg göndöríteni és úgy is tartani a pilláimat, amire eddig egyetlen spirál sem volt képes még. Sajnos már a végét járja, kifogyott, és kicsit már be is száradt, úgyhogy most már tényleg el kell mennem egy Rossmannba és vennem kell egy újat.:) Úgyhogy nézzétek el a képen most nem 100%-os, de az utolsókat rúgja.:) Krémmánián is majdnem full pontos.


Minden szempontból tökéletes nekem, a festék, a kefe, az ára (na ez aztán pláne 650 Forint :O), nem pereg, egész nap gyönyörűek, egyszerűen imádom. Látszik, hogy mindenhová ezt viszem, már teljesen lekopott róla a felirat is.:) Próbáljátok ki és ámuljatok.:D

 

Nektek melyik a kedvenc szempillaspirálotok?

2015. augusztus 11., kedd

Bad girl smink, stílus

Nem tudom honnan jött, de kedvem támadt egy különlegesebb, keményebb sminkhez. Bevallom, hogy végtére is Rihanna volt az inspirációm, szerintem nem csak stílusilag hanem smink terén is van tőle mit tanulni. Amikor a 40 fokban elkezdtem göndöríteni a hajamat arra a következtetésre jutottam, hogy megőrültem, hogy ezt pont most találtam ki, de a végeredményt elnézve csak megérte.:)
 




Ha már megvolt a smink akkor jöhetett a többi körítés is, mint a hátra fordított sapka, a nagy karika fülbevalók, gyűrűk, vörös körmök, és végül egy kis arany tetoválás sem maradhatott ki. A képeken megpróbáltam kemény fejet vágni, hogy passzoljon a stílushoz, hát ezek sikerültek belőle:D

Két rúzzsal is kipróbáltam, az első körben egy világosabb lila árnyalatot választottam, a másodiknál pedig már egy karakteresebb mélyebb vörös rúzst, amit árnyékoltam a széleinél, hogy kicsit jobban illeszkedjen ehhez a stílushoz.




Ez inkább elgondolkozós lett:D
Nem mondom, hogy ez egy hétköznapi smink lenne a munkába, de nagyon jó szórakozás volt elkészíteni. Szeretek különböző stílusokat kipróbálni, szerintem senkinek sem árt, ha teszteli a határait, hátha megtetszik belőle valami, amit majd a továbbiakban alkalmazni fogunk.

Nektek tetszik ez a bad girl stílus? Melyik rúzzsal tetszik jobban?

2015. augusztus 7., péntek

Kicsit extrémebb szem smink

Néha megunom a mindennapi smink rutinomat, hogy csak szempillaspirált vagy még hozzá tust használok a szememen. Szerettem volna fel dobni egy kicsit különlegesebb, színesebb sminkkel. Egyszerű mégis mutatós.

 


Nem túl bonyolult smink, bárki könnyedén elkészítheti. Három színből áll, szélső színként egy világos mentás színt választottam, középre pedig egy sötétebb, mélyebb zöldes, kékes színt tettem, a kettő közé pedig, hogy jobban elváljanak és kiemeljem a színeit egy kis fehér szemceruzát használtam. Kicsinosítjuk a szemöldököket, majd egy kis szempillaspirál és kész is vagyunk.

Pont nem olyan rég vettem ezt a szép élénk színű szemceruzát, így nem csoda, hogy e köré építettem ezt a sminket. Ezt a ceruzát még a Catrice leárazásokon szereztem be, nagyon sokat vacilláltam, hogy megvegyem-e vagy ne, de örülök hogy még is beraktam a kosaramba.:) A becses neve pedig a Catrice Kohl Kajal ceruzájából a 180-as Too Cool For Pool. 

Nagyon szeretem, gyönyörű színe van és nem kell erősen nyomni ahhoz, hogy ez látszódjon is. Szerintem sokszor fogom még használni, az alsó szempilla sorba is eltudom képzelni egy nyári sminkhez. A barna szemet pedig kifejezetten kiemeli.

A fehér szemceruza is ugyanebből a márkából van, és neki szimplán annyi a neve, hogy 040 White. Semmi kreatív név, szomorú.


Ezek nem annyira a tartósságukról híresek, sajnos könnyen lejönnek, de nem is ígérik, hogy vízállóak lennének, és kárpótolnak a színűkkel.:)

Dörgölés után

A legsötétebb pedig talán a kedvencem, nagyon sokszor használom magában is, a sima fekete tusvonal helyett. Iszonyatosan jól bírja a strapát, ahogy a képen is látszik, és szerencsére ő vízálló. Ez az Essence Gel eye pencil waterproof azt hiszem az Urban Jungle névre hallgat, de magán a ceruzán sehol sem sikerült megtalálnom. :D

link: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjr7Y4Y1NQf085CQ3nzr-Iquttgsebf3ULNkca0GMvNYBxT93F39kGWiPzF7wT6yOKJMMLBNsYYmiE2Krg9uiFd_BzI0h-k2kym2y9soTGnFVzhK94QdXdfILh0DbyYOezdxJSRzC9WQew/s1600/IMG_20141216_160639.jpg 
Mindenképp valami üde, nyárias sminket szerettem volna megcsinálni, nem tudom sikerült-e.:) Nyugodtan kísérletezzetek ti is a színekkel, minden szemszínhez más színek állnak jól, ne féljetek próbálgatni. Akár kékkel, vagy nude árnyalatokkal (pl: barna és arany) is el lehet készíteni ezt a sminket, könnyen variálható. Sok sikert hozzá.:)

2015. augusztus 1., szombat

Júliusi kedvenckéim

Egy nappal már belecsúsztunk az augusztusba, de még belefér egy júliusi kedvencek válogatás.:) Sajnos most nem volt olyan sok időm gondolkozni az összeállításon, mert holnap indulunk nyaralni, és még be is kell pakolni, amit általában túlparázok. :D


Eléggé változatosra sikeredett most. Gliss Kur samponnak nagyon örülök, a nyári DM dobozban volt, és nagy szerencsémre szereti a hajam és nagyon jót tesz neki, jól illeszkedik a hajtípusomhoz. Viszont a leges-legkedvencebbem most egyértelműen a vizes üvegem, ami nagy segítségemre volt a hőhullámban. 

Egyszerűen imádom, 800 ml, vagyis rengeteg víz fér bele és a közepébe lehet rakni a tartóba gyümölcsöket, így (mint az én esetemben) nem fogjuk gyorsan megunni, hogy sima vizet igyunk állandóan. Pluszba hajlamos vagyok elfelejteni inni, és így hogy itt díszeleg mellettem szinte csak nyelem a litereket.

Két Himalaya termék is felkerült a kedvencek közé, az egyik a jól ismert Neem mask, amit én is a Krémmániás vélemények miatt vettem meg, és szerencsére nem kellett csalódnom. A másik pedig egy fehérítő fogkrém, aminek először szokni kell az ízét, nem a szokásos mentol áradat, de nekem tetszik és pár használat után már látszódik is a jótékony hatása. Nagyon szeretem ezt a márkát.



Nem hittem volna hogy egy matt citromsárga körömlakk a kedvencem lesz, de azt vettem észre, hogy szinte állandóan ezt kenném fel. Ő is Essence the gel nail polish lakkjai közé tartozik és a neve 28. hello sunshine. Amit pedig majdnem minden lakk alá fel szoktam kenni az továbbra is Essence lakk, méghozzá a Nail candies 6 in 1 és a neve pedig 06 soda pop & candy shop (szeretem a kreatív neveket amiket választanak :D). Annyira imádom azt a gyümölcsös, cukorkás illatát, ami sokáig meg is marad és, hogy még jót is tesz a körmeimnek az hab a tortán. Tökéletes alaplakk.


Igen egy kicsit túlzásba estem az Ebay-es ecsetrendelések terén, de nem bántam meg. Mindegyik annyira tökéletes, és puha, és nem hullik a szőrük, és annnyira olcsók, hogy nem lehet őket nem megvenni. Közülük is az igazi szerelmem a legfölső, ami igencsak hajaz a Real Techniques Blush Brush-jára, de nem az, és még így is egy kicsivel olcsóbb volt annál, pedig a RT sem egy drága márka. Imádom, tökéletes végzi a dolgát, pihe puha.
 

És ha már az ecseteknél tartunk, akkor nem hagyhattam ki ezt a csodálatos kis ecsettisztítót sem, amit csakugyan az Ebayről rendeltem (azt hiszem ez már függőség). Sokkal gyorsabban lehet vele haladni és szerintem sokkal hatékonyabb is, ez aztán tényleg mindent kiszed az összes szál közül.

 




Mostanában nagyon ráfüggtem az arcmasszírozásra, sok videót láttam erről a Youtube-on és úgy gondoltam, én is kipróbálom, pár száz forintért már hozzá lehet jutni. Nagyon jót tesz a vérkeringésnek és méregtelenít is. Egyszer majd csinálok erről is egy bejegyzést szerintem. Az arctisztító kefét is a tisztítás és masszírozás miatt rendeltem meg, szerintem nagyon megéri az árát (850 Ft), hiszen 5 cserélhető feje van, és csupán 2 elem kell hozzá és már működik is, nem foglal el sok helyet, bárhol elfér.
Ki ne hagyjam, az előző bejegyzésben láthatott arany tetoválásokat, a nyár slágereit, ők is a nagy kedvenceim most. Azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.:)

Bocsi a vakuért
 Utoljára pedig a drága futócipőm, amire végre összegyűjtöttem a pénzem és rászántam az időmet is, hogy megvegyem. Sokat olvastam utána a neten, hogy kell kiválasztani, mit kell figyelni, és végül sok sok kínos percnyi ugrálás és futkározás után a boltban rá esett a választásom és egyáltalán nem bántam meg. Olyan mintha felhőkön futnék, I M Á D O M!

Sikerült megszerezni Áfit is
(a gyerek énem előjött) :D
Köszi, hogy elolvastad ezt a hosszú bejegyzést.:)